Időzített metánbomba

A kutatók a globális felmelegedés új fenyegetését fedezték fel a sarkvidéki tengerekben. Az évmilliók óta folyamatosan fagyott jégrétegek alatt hatalmas metánkészletek raktározódtak. Több mint ötvenmillió éve hirtelen beköszöntő jégkorszak ejtette foglyul a gyorsan elpusztult biomassza bomlástermékeit. A jég hatalmas nyomása alatt szunnyadó metán mennyisége a Föld teljes szénkészleténél is nagyobb. Ezért ezeknek a területeknek a globális átlagnál gyorsabb melegedése már korábban kiváltotta a kutatók érdeklődését. Azt már évekkel ezelőtt is megfigyelték, hogy a permafrost folyamatosan fagyott szárazföldi területein a szokatlan melegedés miatt megolvadtak a talaj mindeddig állandó állapotú jégrétegei.

A permafrost, az „örök” jég talajban lefelé mért és területi kiterjedtsége a globális felmelegedés mértékének egyik legfontosabb mutatója. 1998-ban és 2001-ben Alaszkában és Szibériában minden korábbinál jelentősebb méretekben engedett fel a talaj. Kanadában az egybefüggő permafrost határvonal 100 km-rel került északabbra a XIX. század vége óta.
A kiolvadó talaj tovább gerjeszti a felmelegedést, mivel az üvegházhatást okozó gázok, metán és hidrokarbonátok kerülnek a légkörbe. A metán üvegházhatást okozó tulajdonsága a sokat emlegetett, jelenleg fő felelősnek tartott széndioxidénak a hússzorosa. Tehát a több százmilliárd tonnányi, a jeges tengerek és fagyott földterületek jégrétegei alatt fogva tartott metánból huszad annyi mennyiség is hasonló hatást vált ki, mint a széndioxid. A folyamat pedig önmagát erősíti, hiszen a metán miatt fokozódó felmelegedés még gyorsabbá teszi a metánt fogva tartó jég olvadását, valamint a metántól átjárt talaj nehezebben is fagy meg. A felszínen 11 ezer éve befagyott tőzeglápok jelennek meg, „forró pontok”, gázkitörések keletkeznek. A lápban megbúvó metán mennyisége 70 milliárd tonnára tehető. Csupán ennek felszabadulásával meg is duplázódhat az éves metánkibocsátás, ami önmagában is a Föld átlaghőmérsékletének 10-25%-os növekedését okozhatja.

A most felfedezett metán kilökődés azonban minden eddiginél intenzívebb. A sarkvidéki tengerekben fagyott állapotú, metántároló rétegek olvadása olyan hirtelen következik be, hogy az még az erre felkészült kutatókat is meglepte. Korábban ugyanis arra számítottak, hogy a mélyben felszabaduló metán a tengerek vizében először elnyelődik, majd hosszú és lassú áramlatokkal kerül a felszín közelébe. Úgy gondolták, hogy a metánnak ez a hatása majd 30-50 év múlva fog jelentőssé válni a légkörben. Azonban az olvadás és a vele járó metán-felszabadulás olyan heves, hogy a gáznak nincs ideje a vízben elnyelődni. A metán hatalmas buborékokban tör a felszínre, a víz valóságos „fortyogását” okozva. Ennek az intenzív gázmozgásnak a hatását még földrengésjelző műszerekkel, szeizmográfokkal és visszhangjelzőkkel is érzékelték. A terület, amelyet a most felfedezett jelenség érint 900 ezer négyzetkilométerre tehető, tehát önmagában is óriási. Az ide bezárult metán a legutóbbi jelentős fajkihalás, a dinoszauruszok kipusztulása óta, mintegy ötvenmillió éve szunnyadt. Ez a metán tehát jóval régebb óta volt bezárva, mint a tajga tőzeglápjainak a legutolsó, 11 ezer évvel ezelőtti jégkorszak idején befagyott gáza. Az érintett területek légkörében a kutatók mérőhajói a normális metánérték százszorosát is észlelték. A tenger jeges felszínének fokozatos eltűnése szintén öngerjesztő hatású, hiszen a sötétebb felület jóval több napenergiát nyel el, mint a kitűnő fényvisszaverő jég.

Vannak azonban optimista kutatók is, akik szerint lehetséges, hogy a légkörbe jutó nagy mennyiségű metán és szén-dioxid nem lesz komoly hatással a globális felmelegedésre, mivel a megváltozott talajviszonyok nagyobb kiterjedésű és sűrűbb növényzettel járnak, vagyis a szén körforgása lassan helyreállhat.